Amikor óvodások lesznek gyermekeink

Az óvodakezdet mindig is nagy kihívás volt számomra.
Az egész történet mintegy 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor én is ÓVODÁS LETTEM. Azt a borongós őszi napot máig sem feledem, és erős a gyanúm, hogy gyermekeim óvodai beszoktatásának nehézségei is nagyrészt erre az élményemre vezethetők vissza.
Kis családunk határtalan nagy szerencséje, hogy férjem számára ezek a problémák egyszerűen nem léteznek. Amikor a kisfiam az óvodában sírt utánam, én meg otthon sírtam utána, a párom jeges nyugalommal állapította meg:
"- Ti egyszerűen nem vagytok magatoknál..."
Amikor kidőlt belőlem, hogy
"- Miért van az, hogy más gyermeke két puszi után, mosolyogva köszön el szüleitől, és vidáman megy be játszani a többi gyerekhez, addig az én gyermekem körme szakadtáig markol belém, miközben az óvónők igyekeznek rólam leválasztani... ?!?"
Erre a párom megjegyzése:
" - Már az is baj, hogy minket ENNYIRE szeret a gyerekünk?!?"

A történeteket még hosszan sorolhatnám, mindenesetre az óvodai beszoktatást a férjemre bíztam, aki minden zökkenő nélkül meg is oldotta a feladatot. A gyermekeim szeretik az óvodát, sok kis baráttal lettek gazdagabbak, kézműves munkáik a lakásunk díszévé váltak, ... lehet, hogy csak a kezdet a nehéz?!?

Minden sorstárs szülőnek ajánlom a lenti cikket, ami egy teljesen új, számomra is elfogadtható szemléletet tükröz:

Egymásra hangolódást, beszoktatás helyett!